
Bár még a csak a felkészülés közepénél tartanak a csapatok, de az Ajka és a Csorna együttese jó iramú, izgalmas mérkőzést játszott egymással.
A vendég együttes már a 2. percben vezetést szerzett. Egy középre kifejelt labdát Szabó Zsolt kíméletlenül a bal alsóba bombázott. (0-1) A csornai játékosokat nem fogta meg ez a gól és átvették a játék irányítását, kapusainknak már nem sok dolga akadt a mérkőzésen. A második játékrész közepén Serfőző jó ütemben ugrott ki a jobb szélen, és az ajkai védőket elhagyva nyugodtan varázsolhatta a labdát Weitner fejére, aki szokásához híven értékesítette ezt a lehetőséget. És ahogy később kiderült ezzel a végeredményt is beállította.
Csapatunk legközelebb szerdán a Kapuvár együttesével mérkőzik meg hazai pályán 18 órakor.
Bognár Zsolt: - Egy jó felkészülési mérkőzést sikerült játszani egy szervezett, jó erőkből álló csapat ellen. Úgy gondolom a játék képe alapján mindenképp rászolgáltunk a döntetlenre. De ami a lényeg volt, hogy minden játékos a maximumot próbálta nyújtani. A hozzáállás és az akarat mindenképpen pozitívumként értékelhető. Bár még csak a felkészülés közepén vagyunk, de ha játékosaim így állnak majd hozzá a meccsekhez, akkor biztos vagy benne, hogy szép tavaszunk lesz.
Bücs Zsolt: - A mérkőzés jól szolgálta felkészülésünket. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, a másodikban látszott, hogy fáradt a csapat. Ebben a játékrészben kissé ellaposodott a játék, mi viszont szép kontrákat vezetünk.
Felkészülési mérkőzésCsornai SE – FC Ajka 1-1 (0-1)
Csorna: Sánta – Nagy,
Császár, Zámbó, Sárossy. Csikós, Füredi, Szabó B., Czanik, Serfőző, Weitner
Cserék: Lőre, Németh, Fehér, Baranyai, Bősze
Vezetőedző: Bognár Zsolt
Ajka: Dénes - Pál, Pákai, Köles, Csemer, Hanzl, Tölgyesi, Skriba, Szabó, Lőrinczy, Kovács
Cserék: Balogh, Pataki
Vezetőedző: Bücs Zsolt
Gólszerzők: Weitner (65.)
ill. Szabó Zs. (2.)
Videós összefoglaló>
csornaise.hu Baracskai Ádám
