
Az „Év Játékosa” díjat szerző fiataljaink bemutatását tovább folytatjuk. Ezúttal az U15-ös csapatunk játékosán, Csányi Balázson a sor.
Edzője Serfőző Bence így vélekedik róla: - Már a tavalyi szezonban is többször szerephez jutott az U15-ös csapatban, és jó teljesítményt nyújtott. Az őszi meccseken viszont már a csapat húzóembere tudott lenni, aki több poszton is jó játékot produkált. Nagy erénye, hogy nem szeret veszíteni, emellett kiváló a mentalitása is. Az összes edzésen részt vesz, sokat fejlődött a hónapok során. Ez mutatja azt is, hogy imád focizni, szeretem az ilyen típusú játékosokat ezért is esett rá a választásom. Remélem, hogy ez a díj még jobban fogja motiválni, és ha ez így lesz, akkor jó játékos válhat belőle.
Milyen érzés volt, hogy Te kaptad meg a díjat?
Cs.B.: - A díjnak eszméletlenül örültem és nagyon meglepődtem, amikor
kimondták a nevem . A Csornán töltött 9 év nagyon sokat segített , hogy
elnyerjem ezt a díjat.
Mi volt a legszebb emlék/ pillanat számodra az idei évből?
Cs.B.: - Számomra minden meccs emlék marad , ugyanis a csapatomat nagyon
szeretem és minden 80 perc élmény velük. Talán a legszebb számomra a Lurkó FC elleni mérkőzés
volt, amikor 1-0-s hátrányból 2-1-re nyertünk, jobb hátvéd pozícióból két
gólpassz is adtam.
Milyen egyéni céljaid vannak a labdarúgásban?
Cs.B.: - Természetesen magasabb szintre is szeretnek eljutni vagy pedig
a későbbiekben a felnőtt csapatot erősíteni.
Gratulálunk és sikerekben gazdag folytatást kívánunk!
