
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Csornai SE nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, ennek eredményeképp már 7 saját nevelésű fiatal is a felnőtt kerethez fog tartozni a 2018/19-es szezonban. Ezen rovatunkban ők kerülnek részletes bemutatásra, ezúttal a felnőtt keret legfiatalabb játékosán Csigó Bencén a sor.
Bence 2013-ban a Nebuló SE csapatától került egyesületünkhöz. 16 éves kora ellenére a Dunaharaszti MTK ellen már az NBIII-ban is bemutatkozhatott. Serdülő csapatunkkal egy ezüst és egy bronzérmet is szerzett. A fiatal középhátvéd méltán említhető a csornai futball nagy reménységének.
Milyen érzés hogy az
idei évtől a felnőtt kerethez tartozol?
- Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy már ilyen fiatalon is számítanak rám a
felnőtt keretben, szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból.
Mióta vagy a Csornai
SE játékosa, mit kaptál az egyesülettől?
- 2013 óta vagyok a csornai csapat játékosa és igazából ez az egyesület
szerettette meg velem a labdarúgást.
Mi volt a legnagyobb
élményed, legszebb pillanatod?
- Az elmúlt két évben kétszer is dobogón végeztünk a bajnokságunkban. Számomra
ez a két év még sokáig felejthetetlen lesz.
Sok sikert!
