Sorozatban a harmadik győzelmüket szerezték a Csornai SE labdarúgói, ezúttal a rendkívül fontos Szabadkikötő elleni rangadóról hozták el a három pontot.


Hétvégi győzelme után nem volt sok ideje ünnepelni a Csornának, hisz szerdán már a fővárosba utaznak a Szabadkikötő elleni mérkőzés pótlására. A felek egyenlő pontszámmal állnak és az biztos, hogy aki nyer, az elmozdul a kieső zónából!



Magabiztos játékot nyújtva Czanik és Hajba góljaival 2-0-s győzelmet aratott a Csorna a Pápa együttese felett ezzel ismét előrébb lépett a tabellán.



Nagy Szabolcs góljával a szintén kiesés elől menekülő Veszprém ellen megszerezte ez évi első győzelmét a Csornai SE csapata, így előrelépett a tabellán is. Takács Gábor győzelemmel debütált a csornai kispadon!



Keddtől már Takács Gábor vette a Csornai SE labdarúgó csapatának irányítását. A cél hétvégén az első győzelem megszerzése az évben illetve szezon végére az NBIII-as tagság megőrzése.


Kiegyenlített küzdelemben gól nélküli döntetlent játszott egymással a Csorna és a Dunaharaszti csapata. Bár kisebb-nagyobb lehetőségek mindkét együttes előtt adódtak, de ekkor a kapusok magabiztosan látták el feladatukat.