Az első félidő egyenlő erők küzdelme volt, de gól csak a fehérváriak szereztek, majd a második félidő elején meg is duplázták előnyüket. A folytatásban a Csorna átvette az irányítást, Nehéz révén szépítettünk is. Ezt követően az egyenlítésért támadott a Csorna, de a 74. percben egy gyors kontrából Hadzic növelte a Vidi előnyét. A végeredmény pedig egy öngóllal született meg, egy vendég lövést követően a kapufáról kipattanó labda Baranyaira pattant szerencsétlenül és onnan a kapuba. Bár mezőnyben egyenrangú ellenfele voltunk az élmezőnybe tartozó Vidi II-nek, helyzetkihasználásba felül múlt minket, így az eredmény kicsit torz képet mutat.


Vasárnap az élmezőnyhöz tartozó Videoton II. együttese látogat Csornára. Csapatunk a múlt héten az utolsó percben Kerékgyártó találatával pontot mentett, reméljük ezt a lendületet sikerül vasárnapra is átmenteni.


A Csorna méltó ellenfele volt az NBII-es Nyíregyházának, több helyzetig is eljutott melyből kettő sikerült értékesíteni.


A tabellán elfoglalt helyeket meghazudtoló módon a Csorna irányította a játékot és kezdeményezett, viszont a gólt megint az ellenfél szerezte.


Szombaton a csoport egyik favoritját az Érdi VSE-t fogadjuk, de Horváth Dénes elmondása szerint, a jelenlegi helyzetben nem nézhetjük ki az ellenfél, el kell kezdeni a pontok gyűjtését.


A gyorsan bekapott gól meghatározta a találkozó forgatókönyvét. Bár a folytatásban a Csorna nagy mezőnyfölényt alakított ki, kapufáig igen, de gólig nem jutott. Így Horváth Dénes vesztes meccsen debütált.