Szombaton kezdetét veszi az NBIII-as bajnokság, a Csornai SE labdarúgói az első fordulóban a nagyban átalakult Ajka együttese ellen lépnek pályára.


A bágyogszováti XI. Horváth Ferenc emléktornán, sokáig jól tartotta magát a Csorna, és a 70. percig teljesen egyenrangú ellenfele volt a tavaly még NBI-es gyirmóti alakulatnak.


Saját nevelésű ifisták hadát felsorakoztató csapatunk magabiztos győzelmet aratott a tavaly még NBIII-as Sárvár együttese ellen. A kétgólos győzelem Bolla és Nehéz találataival alakult ki.


Korán bekapott gólokkal kétgólos hátrányba került, majd négygólos vereséget szenvedett a Csorna az ETO elleni felkészülési mérkőzés során, melyre a Rába-partiak két erős sorral is érkeztek.


Francesco Tottival is egy pályán szereplő játékost igazolt a Csornai SE Hajba Tamás személyében, míg csapatunk kapusa Sánta András Pápára távozott.


Gólgazdag mérkőzéssel nyitotta Pápán felkészülését a Csornai SE labdarúgó csapata. Kétgólos hátrányból is felállva, végül a 87. percben ifjúsági játékosunk Németh Balázs góljával 4-3-as győzelmet aratott együttesünk.