Fordulatos mérkőzésen Serfőző találatára Tóth Barna révén a Honvéd kettővel válaszolt, de a 95. percben jött a csattanó és egy közvetett szabadrúgást követően Füredi révén egyenlített a Csorna és így tavasszal hibátlan maradt hazai pályán.


A tavasszal hazai pályán hibátlanul menetelő Csornai SE labdarúgói szombaton a Honvéd II. csapatát látják vendégül. Számítunk szurkolóink támogatására a szezon utolsó hazai mérkőzésén is!


2017.05.20-án került megrendezésre Tatán a XXI.J&S Speed Kupa, melyen a Csornai SE Karate szakosztálya szép számban képviseltette magát, és sikerekben gazdag tornát zárt.


Bár tisztesen helytállt a csornai csapat és a találkozó végéig harcban volt az egy pontért, az első félidőben összeszedett kétgólos hátrány soknak bizonyult, és „csak” szépíteni tudott csapatunk, így az ETO ellenünk ünnepelhette bajnoki címét.


A Csornai SE labdarúgói a 16 mérkőzés óta hibátlan ETO otthonába látogatnak vasárnap. Érdekesség, hogy az ETO ezen jó sorozata épp Csornán kezdődött, már csak az a kérdés, hogy a Csorna ellen fejeződik-e be…


Tavasszal a Csorna továbbra is hibátlan hazai pályán, ezúttal Weitner és Császár találataival a Hévíz együttesét múlta felül csapatunk.