Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a Csorna szép, háromgólos győzelmet aratott a III. Kerület ellen és ezzel megtörte a rossz szériáját illetve megszerezte első győzelmét Urbán Flórián irányítása alatt.


Az év utolsó fordulóját rendezik az NBIII-ban. Mostani ellenfelünket a bajnokság nyitányán izgalmas mérkőzésen, jó játékkal 2-1-re győztük le. Reméljük most sem lesz másképp!


Bár a Csorna szinte egész mérkőzésen birtokolta a labdát, de az utolsó percben mégis a Sárvár szerezte meg a győzelmet jelentő találatot.


Csapatunk vasárnap a tabella 17. helyén álló Sárvárt fogadja. A Csorna az elmúlt 3 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát, reméljük ez a sorozat most meg fog szakadni. Kerékgyártó sérülése, míg Csikós és Czanik eltiltása miatt még nem lehet a társak segítségére.



Nem sikerült javítani a Honvéd ellen sem, bár a második játékrészben mezőnyfölényt alakított ki a Csorna, de ez meddőnek bizonyult és 3-1-es vereség lett a vége.


Vasárnap a Honvéd II. csapata ellen utolsó idegenbeli őszi bajnokiját vívja a Csorna. Mindkét csapat számára fontos ez a mérkőzés, hiszen a Honvéd célja lehet az élmezőnyre felzárkózás, míg a tabella 5. helyén álló Csornának minden pontra szüksége van, hogy jó pozícióban mehessen telelni.